KÖDIK - Diákszínjátszás a Kölcseyben
A Kölcsey Ferenc Főgimáziumban évtizedes hagyománya volt a diákszínjátszásnak, köszönhető volt ez Nagy Gyula tanár úrnak, akinek a nevéhez fűződik a ODIF, vagyis az Országos Diákszínjátszó Fesztivál elindítása is a kilencvenes évek elején. Ez szakadt meg 2009-ben tanárúr idős kora és későbbi nyugdíjba vonulása miatt. Ezt a hagyományt szerette volna folytatni 2015-ben megalakuló Ködik diákszínjátszó csapat!
Leginkább helytörténeti témákat dolgozott fel, mint a Szatmár 1944-es bombázása, a szatmári holokauszt vagy a 48-as forradalom és szabadságharc témájú darab, melyben Gonzeczky Jánost, Szatmár 48-as hősének életét dolgozta fel.
A csapat legbüszkébb a nemzetközi megmérettetésünkre, amely során a derecskei Kótsi Patkó minősítő Diákszínjátszó Fesztiválon különdíjjal jutalmazták a “Bölcsöm volt a koporsóm” előadásunkat.
Darabjaink időrendi sorrendbe:
-
-„Mondtam, innen nincs kijárat!” (Padif III helyezés), 2016link a megtekintéshez
-Bölcsöm volt a koporsó (Padif II), Derecske Kótsi Patkó különdíjas előadása, 2017link a megtekintéshez
-Siratóember (Padif III), 2018link a megtekintéshez
-Félálmaink (Padif I), 2019 link a megtekintéshez
-Gonzeczky (megyei II), 2019link a megtekintéshez
készülőben a Petőfi-passió.
A Ködikkel nemcsak versenyekre jutottunk el, volt helye a kirándulásoknak is (pl. Határtalanul pályázat keretén belül), de komoly képzéseknek is, mint például a Zsámbéki Határokon túli és hazai amatőr színjátszók zsámbéki találkozója, ahol neves anyaországi rendezőktől tanulhattunk, mint Árkosi Árpád Jászai-díjas rendező, a Zsámbéki Színházi Bázis művészeti vezetője, Regős János színész, rendező, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Czajlik József rendező, a kassai Thália Színház igazgatója, és Szabó K. István rendező.
Nagy megtiszteltetésben részesül iskolánk az idei évtől, vagyis 2021 novemberétől, ugyanis a 1992-ben útjára indított Odif hazaérkezik, bár már nem odifként szerepel a hivatalos versenynaptárban, hanem “Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztiválként”. Bár 2020-ban megkaptuk a rendezés jogát, de a koronavírus járvány keresztülhúzta a számításainkat.
Plakátjaink





